Összpontosítson saját munkájára

A buddhizmusban a verbális karma a beszéd által létrehozott karma. Többet foglal magában, mint hazugságokat vagy kemény szavakat. Az igazolatlan történetek továbbadása, a másik ember hibáinak megbeszélésében való örömszerzés és az embereket megosztó beszéd is nyomokat hagy az elmében. Úgy tűnhet, hogy a szavak, ha egyszer kimondják, eltűnnek, de először színezik annak a személynek a gondolatait és szokásait, aki ismétli őket.

Amikor azon elmélkedünk, hogy egy másik személy mit tett jót vagy rosszat, az elme könnyen két irányba mozog. Az egyik a büszkeség, amely azt mondja, hogy helyesebbek vagyunk. A másik a ragaszkodás, amely azt szorgalmazza, hogy a másik személynek a mi kívánságaink szerint kell változnia. Mindkettő homályos, hogy most mit kell tenni. Ahogy növekszik a mások megítélése, a harag, a szorongás vagy az elismerés vágya saját elménkben egyre nehezebben láthatóvá válik.

A gyakorlás nem egy másik ember elméjének mérése. Ez a saját mozgásaink észrevételének munkája. Ha valaki viselkedése zavarja Önt, először nézze meg, mi történik belül, mielőtt újabb szót adna hozzá. A valódi probléma kijavításáért vállalt felelősség különbözik attól a késztetéstől, hogy rosszat mondjunk valakiről. Pontosan és együttérzően mondd ki, ami szükséges, miközben megtanulod abbahagyni a beszédet, amely csak tovább borítja az elmét.

Képzeld el, hogy valaki sárkányt repít. Ha folyamatosan figyeljük, hogy más sárkányok milyen magasra emelkednek, vagy merre dőlnek, a kezünkben lévő orsó letekerődik, és a zsinór összegabalyodik. Nem tudunk minden sárkányt egyenesbe állítani az égen. Amit tehetünk, hogy érezzük a feszültséget a zsinórban, amit tartunk, egy-egy csomót lazítunk, és óvatosan, a széllel összhangban felemeljük saját sárkányunkat.

A saját munkára összpontosítani nem azt jelenti, hogy elfordulsz a világtól vagy más emberektől. Ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyunk valakit, akinek segítségre van szüksége, vagy a közösségen belüli felelősség elkerülését. Ez azt jelenti, hogy először tisztán látja saját elméjét és szerepét, majd bölcsen használja az erejét ott, ahol valóban szükség van rá. Annak, aki hűségesen elvégzi a feladatát, kevesebb oka van egy másik ember életének megítélésére, vagy felesleges beszéddel tölteni az időt.

Amikor felmerül a vágy, hogy megváltoztass egy másik embert, fordítsd a tekintetedet egy pillanatra befelé. Mielőtt megszámolná a hibáikat, nézzen meg egy saját szokását, amely javításra szorul. Mielőtt az ügyeikről beszélne, végezzen el egy feladatot, amely most előtted van. Ahogy hűségessé válsz a saját gyakorlatodhoz, az ítélőképesség bölcsességgé, a felfordulás pedig békévé kezd átalakulni.