Gyakorlás, amely a kereső elmét is elengedi

A világ dolgai összefüggenek egymással, és a társadalom problémáinak vizsgálata és tanulmányozása is az élet része. Ám az elme eredeti helyének megvilágítása más irányba mutat, mint a világi eredmények megszerzése. Még ha gyakorol is, ha Ön folyamatosan azt kérdezi magától: »Boldogabb lettem? Összpontosítottabb lettem? Emelkedett a szintem? Mit valósítottam meg?« — akkor a gyakorlást egy újabb céllá és birtokká teszi.

Ez nem azt jelenti, hogy abba kellene hagynia a gyakorlást. Inkább közelebb áll ahhoz, hogy feltárja eredeti helyét úgy, ahogyan van, anélkül, hogy előtérbe helyezné magát azzal a tudattal, hogy gyakorol, és anélkül, hogy a megvilágosodás elérésének vágyát mindenek elé helyezné. Amikor felmerül a gondolat, hogy Ön elért valamit, ne ragadja meg újra úgy, hogy »ezt én értem el«. Abban a pillanatban, amikor a tudást, a tapasztalatot vagy a gyakorlás egy szintjét »énként« állítja fel, eltávolodik eredeti tisztaságától.

A mindennapi életben Ön másokra támaszkodik, bizonyos eredményeket próbál elérni, és azt reméli, hogy a dolgok az Ön kívánsága szerint alakulnak. Ahelyett, hogy erőltetve eltüntetné ezt az elmét, először vegye észre. Amikor várakozás és csalódás, ragaszkodás és megkülönböztető gondolkodás merül fel, ne tegyen rájuk újabb történetet — lássa őket olyannak, amilyenek, és engedje el őket.

Még az is, ha erőlteti magát, hogy a kereső elme teljesen eltűnjön, a megkülönböztető gondolkodás egy másik formájává válhat. Lássa azt a tényt is, hogy ez nem könnyű, úgy, ahogyan van. Ne ragaszkodjon ahhoz a gondolathoz, hogy a gyakorlása jól halad, sem ahhoz a csalódáshoz, hogy nem — térjen vissza ismét ahhoz az egy dologhoz, ami most Ön előtt áll.

A gyakorlás nem azért történik, hogy elérje a megvilágosodást — hanem annak a pillanatnak a megvilágítása, amikor felmerül az elme, amely valamit szeretne szerezni. Amikor akár egy pillanatra is félreteszi azt a gondolatot, hogy »én gyakorlok«, eredeti, tiszta elméje minden takarás nélkül feltárul.